Kis papírpoharakban
Santa Rosalia és a Gelo di Melone
hagyd kifolyni
vérem márványos dinnye leve
csak hagyd kifolyni
minden hónapban a templom előtti téren
a hézagos kövek közé csöpögjön
hagyd csak
folyjon ki
szüzeket nem őriznek családi házban
a házasság szent kötelék
nem kocsonyás mint a puding közepe
sosem dermed meg
melegen tartja a palermói nyár
lomhán keringő levegője
amit nem kapok
amiben
fuldoklom
a brokáttól nehéz falaktól
a porcelán monoton fényétől
minden feltálalt zsíros hústól
folyós mártástól
és ragacsos rizstől
a koszos kezektől
amik az asztal alatt
tapogatnak
csak hagyd kifolyni
az életem
amiben nem kérlel gyermek nappal
éjjel nem horkol mellettem férj
ahová nem néz más utánam
csak a kimerült ég
testem maradjon érintetlen
és egész
méhem üres
mellem kemény
találjatok meg egy nap
a barlang kövén
gyökerek és magvak mellett
jobb kezemben feszület
hűvös
akár a puding nyáron
nem kell hozzá jég
csak a kiságyban felejtett csecsemők
tekintete
akik nem elég hangosak
akiket nem hallgatnak meg
mielőtt elhallgattatnak
vigyétek el nekik a csontjaim
hozzájuk meneküljetek
ha az ereklyetartó üres lesz
hozzájuk meneküljetek
ha újra itt a járvány
hozzájuk meneküljetek
ha kifolyik a puding a papírpohárból
és megakad torkotokon a pisztácia
ne hozzám
én visszanézek majd
görögdinnyemagok a számban
és nem köpöm ki
csak gyűjtöm
gyűjtöm egyre
mint a fekete varjak
csak szállnak
egyre többen
vissza a házba
Borító: Unsplash
